Menü

Egyszerű karácsonyi grillreceptek

Egyszerű karácsonyi grillreceptek

Ezek a karácsonyi grillreceptek életet tudnak menteni, mikor a nagy ünnepi rohanásban sokszor azt sem tudjuk, merre áll a fejünk. Időnként megesik, hogy váratlan vendégek toppannak be, de az is lehet, hogy egy nagyobb családi összejövetelre készülsz. Akármi is történjen, ezekkel a fogásokkal le tudod nyűgözni a vendégeidet, ráadásul nem lesz hiány karácsonyi illatokban sem. Hiszen ezzel lehet leginkább megalapozni az ünnep hangulatát.

Előétel: grillezett szőlő

Ha előrelátó vagy, akkor akár a teljes menüsort is tervezheted a grillsütőre, hogy a házon belül csakis a vendégeké és az ünneplésé legyen a terep. A grillezett szőlő egy pár perc alatt elkészíthető, mégis látványos fogás.

Alapanyagok: 

  • 0,5 kg piros szőlő
  • 1 dl olíva olaj
  • 2 gerezd zúzott fokhagyma
  • Tört chili ízlés szerint
  • 3 ek. balzsamecet

A szőlőn kívül az összes hozzávalót egy tálban összekeverjük, majd ebben pihentetjük a tisztított szőlőfürtöket 10 percig. Ezután mehetnek az előmelegített grillre, amin 30-30 másodpercig sütni kell mindkét oldalát. Ezután vissza kell helyezni a szószba és abban hagyni hűlni további 10 percig. A tálaláshoz grillezett kenyeret érdemes még használni.

Főétel: egészben sült narancsos kacsa

Ugyan vannak különböző technikák arra, hogy a szárnyasokat hogyan lehet könnyűszerrel, kiterítve megsütni a grillen egészben, de sokkal egyszerűbb dolgunk van, ha az elérhető pecsenyesütő tálak egyikét alkalmazzuk. Ebben az esetben ugyanis nem csak esztétikus lesz az elkészült étel, hanem válogatott italok vagy fűszerkeverékek alkalmazásával a belső felületeket is különlegesen ízletessé tudjuk varázsolni. 

Alapanyagok:

  • 100 g vaj
  • 1 narancs belseje
  • 1 dl narancslé
  • 2 ek. méz
  • Narancsos kacsa fűszerkeverék
  • Kevés só és bors

A vajat megolvasztjuk, ebbe tesszük a narancsot, a narancslevet és a mézet, majd rövid ideig kevergetés mellett forraljuk, hogy elég sűrű legyen.

A karácsonyi menühöz érdemes hízott kacsát választani, hiszen ennek egy sajátos íze és zsírrétege is van. A kacsa mellén a bőrt rombuszokban beirdaljuk, majd sózzuk, borsozzuk és megkenjük a narancsos szósszal.

140 fokos hőmérsékleten érdemes elkezdeni sütni, hogy minél puhább, omlósabb legyen a hús, majd később, nagyjából másfél óra múlva az újbóli kenegetés során magasabbra kell állítani a hőmérsékletet. Persze sokkal pontosabb eredményeket érhetsz el, ha van egy digitális okoshőmérőd, ami másodpercre pontos helyzetjelentést ad Neked arról, hányadán is állsz éppen a hús sütésével. Ez az eszköz rengeteg bosszúságtól tud Téged megkímélni, pláne, mikor nincs nyitva semmi az ünnepek miatt és nincs lehetőséged arra, hogy elölről kezdd az egész menüt.

Mikor aranyszínű és ropogós a bőre, kiveheted a grillből a kacsát és ajánlott ilyenkor újra ecsetelni a narancsos szósszal. Tálaláshoz tanácsos dinsztelt káposztát és krumplipürét alkalmazni.

A karácsonyi grillreceptek nosztalgia-bajnoka: a grillezett gesztenye

Amikor gyermekkorunk teleit, ünnepeit idézzük fel, a fenyő és a gesztenye illata óhatatlanul benne lesz az emlékeinkben. Éppen ezt tudod meglovagolni egy nem éppen hagyományos, ám mégis laktató és nosztalgikus csemegével: a sült gesztenyével. Az irdalt gesztenyéket teheted közvetlenül a grillrácsra, vagy egy öntöttvas edényben kevés vízzel felengedve is sütheted. 

Szeretnéd Te is az udvaron készíteni a komplett karácsonyi menüsort, de a grill még nincs meg hozzá? Keresd fel szaktanácsadóinkat a weboldalon megadott elérhetőségek egyikén és tudd meg, hogy a Te terveidhez melyik grillsütő passzol a leginkább!

Keresés